Welcome to our website!


Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Az Élethosszig Tartó Művelődésért Alapítvány célja olyan képzési programok alkotása, képzési alkalmak szervezése a civil társadalom széles körei, fiatalok, felnőttek és időskorúak számára iskolarendszeren kívüli formában, amelyek a különböző korosztályok önismeretének, műveltségének, életlehetőségeinek, életminőségének, szakmai kompetenciájának fejlesztéséhez az ismeretek gyarapítását, képességek kibontakoztatását biztosítják.

Az Alapítvány felnőttképzési programjai, képességfejlesztő tanfolyamai, ismeretterjesztő alkalmai elő kívánják segíteni a tudatosabb életszervezést, az életproblémák önsegítő, hatékony megoldását, a természeti, a környezeti, a kulturális értékek megbecsülését, elő kívánják segíteni az alkotó erők kibontakozását.


 

 

News

  • Dr. Maróti Andor alapítványunk kuratóriumának tagja, az ELTE népművelés szak és tanszék alapítója életének 94. évében elhunyt.

    Tiszteletére az alapítványunk kiadásában megjelent A tanuló felnőtt című munkáját elektronikusan is elérhetővé tesszük.
     
     
     
     
  • Önkéntesség Magyarországi Éve 2021 – Szakmai Blog

    2021. az Önkéntesség Magyarországi Éve!
     
    2001-ben az ENSZ hirdette meg az Önkéntesek Nemzetközi Évét, 2011-ben az Európai Unió keretprogramjaként ünnepeltük az Önkéntesség Európai Évét. Magyarországi civilek kezdeményezésével, az Önkéntes Központ Alapítvány koordinációjával 2021. az Önkéntesség Magyarországi Éve lett!
     
    Ebből az alkalomból – Az Élethosszig Tartó Művelődésért Alapítvány közreműködésével – szakmai blogot indítunk. Az önkéntesség a mai Magyarországon egyre több ember életének meghatározó része. Egy 2018-as kutatás, az Önkéntesség Magyarországon adatai szerint a magyar lakosság közel 30 %-a vesz részt másokat segítő önkéntes tevékenységben. Más felmérések, más statisztikák mást mutatnak. Miért is van ez így? Milyen módszertani és más szempontok érvényesülnek az adatok mögött? Kik állnak a statisztikai számok mögött? Milyen korosztályok, milyen élethelyzetű segítők? Induló blogunk ezekre és hasonló kérdésekre keresi a szakmai válaszokat.
     
    Az önkéntesek tevékenysége kiemelkedő a szociális, egészségügyi és kulturális szolgáltatások terén. Nem túlzás azt mondani, hogy a hazai civil szektor, a klasszikus civil szervezetek nem működnének az öntevékeny időadományozók nélkül. A sikeres vállalatok fontosnak tartják önkéntes tevékenységek támogatását. Miért van ez így? Mi motiválja az embereket az önkéntes munkára? Milyen hagyományos és milyen új típusú tevékenységeket vállalnak? Blogunkban olyan szakmai tanulmányokat mutatunk be, olyan tapasztalatokat osztunk meg, melyek ezeket a kérdéseket vizsgálják.
     
    Az önkéntesség nemcsak civil szervezetekben, de közintézményekben is megjelent. Mi a sikeres programok titka? Hogyan lehet jól menedzselni az önkénteseket? Milyen stratégiát érdemes követni a minőségi szolgáltatások fenntartására? Milyen innovációk jelentek meg, milyen új trendek? Valóban új szakma lett az önkéntes koordinátor szerepkörből? Az ezzel kapcsolatos hazai és külföldi tapasztalatokra, a magyarországi szabályozás kereteire és a fejlesztés lehetőségeire szeretnénk felhívni a figyelmet blogunkban.
     
    Ez a blog közösségi részvételre épít. Az önkéntességgel, önkéntesekkel, társadalmi felelősségvállalással és közösségekkel foglalkozó szakemberek, közösségfejlesztők, civilek, egyetemisták és nyugdíjasok együttműködésével indítjuk útjára az írásokat. Leszel Te is / lesz- Ön is „digitális önkéntes” a blogunkban? Szeretettel várjuk a recenziókat, blogbejegyzéseket, a tapasztalatok bemutatását.
     
    A blogbejegyzések fóruma az ÖMÉ közösségi oldalán nyílik meg. Írásokat, javaslatokat az  [email protected] címre várjuk.
     
     
    Arapovics Mária és D. Babos Zsuzsanna
    Az Élethosszig Tartó Művelődésért Alapítvány önkéntesei, az ELTE oktatói
  • Striker Sándor: A felnőttképzés és a felnőttkori tanulás kultúraelméleti megközelítései

     
     
    A könyv kapható az Írók Boltjában és a Kello hálózat boltjaiban és terjesztésében.
    A felnőttkori tanulást, a felnőttképzést egyöntetűen pozitív tevékenységnek tartjuk, ám hogy melyik történelmi korban és melyik kultúrában mit tart az adott társadalom pozitív célnak, maga is a helyi valóság által meghatározott adottság. A tanulmánykötet végigkíséri és tipizálja a modernkori felnőtt tanulás főbb európai előfordulásait és céljait, elkülönítve az integratív és az önmeghatározó típusú felnőttképzést illetve felnőtt tanulást s ezek kialakulásának történeti okait. Az elemzések rámutatnak arra, hogy a művelődés és tanulás – ahogy a „Bildung” és „lernen” – XIX. századi elkülönülése máig kihat társadalmi énképünkre és külső megítélésünkre. A szerző idős felnőttkori tanulásra irányuló kutatásai alátámasztják a kulturális kontextusok figyelembe vételének szükségességét, de felmutatják a kultúrák közötti tapasztalatcsere lehetőségét is. A kötet utolsó két tanulmánya a kulturális és helyi valóságokból adódó szocializáció, valamint az emberré válás mint informális tanulás és az emberi gondolkodást meghatározó tényező általános területére emeli a felnőtt tanulás kultúraelméleti meghatározottságainak áttekintését.
  • Maróti Andor: A tanuló felnőtt

     
     
    A könyv kapható az Írók Boltjában és a Kello hálózat boltjaiban és terjesztésében.
    „A tanuló felnőtt” c. könyv az „élethosszig tartó tanulás” (Lifelong learning) rendszerében vizsgálja meg a felnőttkori tanulás jellemző sajátosságait, kitérve az időskori tanulás lehetőségeire is. Gondolatmenete a hangsúlyt az oktatás, képzés feladatai helyett a tanulás problémáira helyezi, követve az andragógia „résztvevő-központú” irányzatát. Az egyes fejezetek végén felsorolt irodalomjegyzék mutatja, hogy a tanulmány szerzője megállapításait a nemzetközi szakirodalomra építette, és ennek eredményeként a felnőttek tanításának, tanulásának hazai tapasztalatait szélesebb nemzetközi összefüggésben tárgyalta.
    A kézirat egyes részletei különböző folyóiratokban már megjelentek (Educatio, Kultúra és Közösség, Tudásmenedzsment, Új Pedagógiai Szemle), vagy konferencián tartott előadásként hangzottak el. Összességében azonban ez az első megjelenési lehetőségük. A könyv mellékelt tartalomjegyzéke érzékelteti, hogy szerkezetileg összefüggő gondolatmenetről van szó.
    A könyv az MTA támogatásával jött létre.
  • Játsszunk demokráciát!

     Képzési felhívás (jelenlegi és leendő) önkénteseknek
     
     
  • Megjelent a Szinoptikum 2014 kiadvány!

    Szinoptikum - Szakdolgozat-kivonatok gyűjteménye (2014)
    ELTE PPK Andragógia szak
    Szerkesztette: Farkas Adrienn és Tóth Daniella
    Letöltés (pdf)
     
  • Megjelent az Andragógia És Művelődéselmélet 1. évfolyam 2. száma

  • Megjelent az Andragógia És Művelődéselmélet 1. évfolyam 1. száma
  • Megjelent a Szinoptikum 2013 kiadvány!

    Szinoptikum - Szakdolgozat-kivonatok gyűjteménye (2013)
    ELTE PPK Andragógia szak
    Szerkesztette: Tálas Ágnes és Pap Anna
    Letöltés (pdf)
  • Élethosszig Tartó Művelődésért Díj (2012)

    Második alkalommal, 2012-ben tudományos munkásságáért és életművéért

    CSOMA GYULA

    andragógusnak ítéltük az

    Élethosszig Tartó Művelődésért Díjat
    .
  •